Namchi
Reggel hamar felébredek, kényelmesen összepakolok, fizetek és nyolckor lelépek. Addigra már kinyit a kajáldás helyem. Kérek egy omlettet és pirítóst hozzá. Felnőttek sehol, a gyerekeknek adom le a rendelést, akik a konyhában segédkeznek. 10-12 évesek lehetnek, de nem járnak iskolába, mint a többiek. Előkerülnek a felnőttek is, közben a kisfiú elment kenyeret venni a piritóshoz. Az omlett nem olyan nagy adag mint a Garuda Hotelben, de reggelire megteszi. Fizetésnél elszámolom magam és 20 ropival többet adok a néninek. Csak nem nyugszik, hozza az étlapot és mutatja mennyi. Én meg mondom, adja a gyerekeknek. Felcuccolok és megkeresem a taximat. Egy nő már ül az első sorba, mutatom a jegyem, én is ide jövök. Feldobom a nagy zsákom a tetőre és beülök. Ez a taxi más. Ketten nem igazán férünk el elől. Pedig nem vagyunk kövérek. Ez érdekes egy óra lesz. Felrakom a kamerát, előkerül a sofőr is, mindjárt indulunk. Előbb még tolat, hogy a köveket kivegyék a kerék alól. Minden kocsi elé tesznek, nehogy elguruljon. Fő a biztonság, de azért éjszaka nem használnak lámpát, amíg ők látják az utat. A sebváltás már gondot okoz, mert ott a lábam. A sofőr szól a nőnek, üljön hátra, mert csak négyen leszünk. Hála az égnek. Így kényelmesen telik az út. Amikor nyöszörögni kezd egy gyerek mögöttem, az anyja ölében, felhúzom az ablakot. Észre se vettem mikor ültek be. Szép erdei út és 1000 méteres mélységek, amikor éppen a sziklás hegyoldalban gurulunk.
Hamar megérkezünk Namchiba, már most látom, ez is porfészek. Begurulunk a szokásos taxiállomásra, egy mélygarázsba. Felmálházom magam, elköszönök a sofőrtől és elindulok hegyet mászni. 100 méterre megtalálom a porfészek központját, néhány lepukkant szállodával. Ez itt a nép találkahelye, itt lebzselnek szombat lévén. Szinte mindenhol a második emeleten van a recepció. A földszintet és az emeletet elfoglalja valami bolt. De mind zárva. Az első helyen 1200-ról indul az ár, én meg lefelé. A másodikba már be se kellett volna mennem, mert a lépcsőket elkoptatta az idő vasfoga. A sötétben nem is nagyon láttam, inkább csak éreztem. Itt 400-ért mutatnak egy börtöncellát, budi meg zuhany nélkül. Kár, hogy nem fotózom le, de minden kezem foglalt, még a telómat se tudom előkaparni. Minden lépcsőt lesarkazok, nehogy félrelépjek és leguruljak. Pusztulat. A téren lecuccolok egy padra, leveszem a polárom, ki tudja mennyi lépcsőt kell még megmásznom. Ahogy nézem az épületeket, itt nem fogok normális helyet találni és mivel központban van, azt hiszik bármilyen árat el lehet kérni. Elindulok egy főutcán felfelé, itt végre a harmadik helyen találok egy szobát 700-ért, tv nélkül. Ez is rablás, ekkora szobáért, de legalább nem kell sokat menni a taxihoz, amikor elmegyek innen. Remélem, holnap. Mellesleg a feljáró mellett húsbolt van, az eladó guszta deszkáról kínál birkahúst. Amiért érdemes idejönni az két dolog. Az egyik hindu, a másik buddhista. Mind a kettő egy hegy tetején van. És tiszta időben a városból látható. Lemegyek a taxiállomásra, hátha van share taxi. Nincs. Akkor menet közben kidobhatnának, amikor mennek arra felé. Na, azt nem lehet. Jó üzlet. Ide jövök 30 kilométer 50-ért. Innen 10 km-re van az egyik hely és fizessek 350 oda-vissza. A taxi vár másfél órát. És itt nincs share taxi. Nincs mit tenni, nem fogok 3 órát hegynek felfelé gyalogolni meg vissza. Befizetek az útra, először Samdruptse. Ott van egy 45 méter magas Padmasambhava szobor. Az út tényleg hosszú és kb. 500 méterrel van feljebb, mint a porfészek. Beállunk egy parkolóházba, megyek jegyet venni. A pénztáros nem akar visszaadni százasból hetvenet. Mondom, csak húszasom van apróban. Ja, akkor fizessem ki a parkolódíjat is. Az úgy 60. A mit? Fizetek a taxiért és még a parkolójegyet is én vegyem meg? Beintek, közben a taxis is előkerül, úgyhogy csak a belépő árát fizetem ki. Intézzék el egymás közt. Különben is, amikor vettem a jegyet a taxi állomáson, hárman három árat mondtak. Mintha nem ebből élnének. Felsétálok a sok turista között, simán belépek a fényképezkedők közé. Őket nem izgatja, ha valaki belemászik a képbe. Nincs időm várni, amíg bénáznak. A szobor impozáns. Jó lenne a kilátás a falura, ha a használaton kívüli rádiótorony nem zavarná az összhatást. Azért csinálok pár képet, majd felsétálok a szoborhoz.
Éppen szertartás folyik az alatta lévő szentélyben. Videózok, amíg elém nem állnak. Akkor odébb megyek és folytatom onnan. Még élvezném is a ceremóniát, ha nem lenne ennyi idióta. A maradj csendben feliratot nem tudják értelmezni.
Hallgatom még negyed órát, majd elindulok visszafelé. Közben leszáll a köd vagy inkább egy felhő és lassan belepi az egész hegyet, hamarosan a szobrot is. Készítek egy ilyen képet is.
Mire leérek a taxis zümmög valamit a fülembe a plusz időről, de nem néztem mennyit voltam fenn, ezért csak helyeselek neki. Majd ha visszaérünk a faluba, megkérdem, mennyiért vinne fel a másik szoborhoz. Végül is megérte taxival jönni, mert az a hülye könyv azt javasolta, hogy gyalog menjek vissza, akkor féláron hoznak fel. Úgy 350. Lehet, hogy lefelé nem hét kilométer, de sehol nem láttam jelzést. Ez nem a pilisi park erdő, hogy csak úgy toronyiránt elindul az ember, aztán majd kiköt valahol. Ahogy beérünk, rákérdezek. Ugyanannyi. Akkor mehetünk. Az sincs közelebb, ráadásul helyenként valóban csak egy autó fér el, nincs gyalogösvény.
Ahova most megyünk, azt Siddesvara Damnak hívják. Itt egy 33 méteres Shiva szobor uralja a tájat. Szép időben Namchiból mindkettő látható. Itt nem úszom meg a parkoló jegyet. Plusz egy ötvenes. Kibírom. A belépő is annyi. Mielőtt bemennék a gigantikus kertbe, a cipőmet le kell venni. Maradok zokniban. A kő annyira nem meleg, hogy mezítláb csoszogjak végig.
A hatalmas kertben, ha jól veszem ki, India legismertebb épületeit rekonstruálták, kisebb és egyszerűbb kivitelben. Nekem nagyon tetszik. Körbejárom és fotózom szinte mindegyiket. Szefizek is. Az egyik nagyon jól sikerül, mert a háttérben Shiva hatalmas feje és a szent tehén feneke.
Egy óra itt is elmegy. Mennék még kajálni is, a könyv szerint jól főznek, de a taxi vár. Ezért rossz így autókázni. Függni mindig valakitől. Mindegy, egy nap alatt letudva minden. A szállodának egyáltalán nem nevezhető épületnél szállok ki. Alszom egyet, mert fáradt vagyok, utána majd megyek megint kajáldát keresni, meg netezni.
Amikor elindulok este hatkor, inkább netet keresek, mert az hamarabb zár mint a kajáldák többsége. A főtéren kóválygok, amíg egy sikátorban észre nem veszem a feliratot. Cybercafe. Kávé az nincs, a csávó meg úgy el van merülve a játékban, alig akar észrevenni. Nagy nehezen beállítja a gépet és netezek fél nyolcig, akkor zár. Most keresek enni valót. A főtér csaknem üres, az összes bolt zárva. Az utca túloldalán van nyitva egy vega gyorsétkezde. Tisztának tűnik. Megnézem a választékot, rendelek vega tekercset. Nem tudom mi az. Ezen a helyen már nem is fogom, mert egy nagy tálat hoznak ki helyette. Nem vitázok, mert később vettem észre a ház ajánlatát és igazából pont ezt kértem volna. Ezen van három féle dhal, nagy adag basmati rízs, 4 csapati, 1 papadam, meg egy édes grízgolyó. Ízre nem nagy szám, de jól lakom vele. A legjobb grízgolyót eddig Cardiffban ettem. Kifizetem a tulajnál, aki a bejáratnál pöffeszkedik. A vendéglátást még tanítani kell neki, mert mosoly nem hagyja el arcát, miközben valószínűleg azon agyal, mit keresek itt. Néha én is. Megyek vissza a kicsi szállásomra, írnék, de álmos vagyok és még azon morfondírozok, hova menjek holnap.
Nem sok éjszaka volt, amit végig aludtam. Ezt se sikerül, mert kb. éjjel 4-kor elkezdődik valami kántálás, hangszóróból. Nagyon jó. Hatkor már világos van, a kék színű szoba megelevenedik, mert helyenként a nedvesség dobja le magáról a festéket. Lemegyek a taxiállomásra, de hiába van ki írva Darjeeling, közvetlen járat nincs. Valami tag azt mondja menjek le Jorethang-ba, ott tudok fogni egyet. Az jó is lenne, mert onnan elvileg csak 20 km. Délre ott is lennék. Elindulok vissza, közben veszek 2 muffint, reggeli gyanánt. Nem ájulokel tőle, de ehető, az a lényeg. Összepakolok, felcuccolok és fizetnék, ha az iroda ajtaja nyitva lenne. Nagyon örülök, vissza a szobába, lefekszek. Fél óra múlva előkerül valaki, az megkeresi a főnököt, akinek végre tejelek. Az néz rám nagy szemekkel, elmegyek? El. Mi a francot csináljak itt. Pihenni vagy kiülni sehova nem lehet, azt meg felejtse el, hogy a falu főterén én legyek a fő attrakció. Mire leérek a taxiállomásra, megelevenedik a piac. Vasárnapi vásár, az út szélén. Befizetek a taxiba, beülök elsőnek, hogy tudjak kamerázni. Nem kell sokat várni, megtelik hamar, indulhatunk. Kijövünk az épület aljából, bele egyenesen a piacba. Kell öt perc, mire lépésben átvergődünk a tömegen.
Körbejárjuk a kisvárost, majd elindulunk lefelé a völgybe. 20 km, de olyan rossz állapotban van az autó futóműve, hogy a srác aki vezeti, minden kis gödröt kikerül. Majd az út is egyre rosszabb lesz.
A táj gyönyörű, a nap is kisüt és egyre melegebb lesz, ahogy ereszkedünk lefelé. Mindenhol útépítés zajlik, elbontják a fél hegyoldalt és alátámasztják, nehogy lecsússzon egy-egy monszun alatt. Mire leérünk tiszta por lesz minden. A városka közepén a szokásos taxi állomás. Három emeletes. A középső szintről indulnak Darjeelingbe. Felmegyek és megkeresem a jegyárusítókat. Ott az egyik pasi azt mondja, külföldinek nem ad el jegyet. Mi van? Kétszer is elmondja, de akkor se értem. Előveszem azt a nyomorult könyvet, erről nincs benne semmi. Ahogy nézem a térképet, látom, hogy ez egy határváros, de külföldiek nem használhatják. Az a paraszt ezt miért nem mondta, aki javasolta ezt az utat. Most mehetek át egy másik helyre, ahol talán fogok egy taxit. Így csak 60 kilométeres kerülőt csinálok és veszítek négy órát. Nagyon boldog vagyok. Kiderül, hogy Mellibe kell eljutnom. Pont mellettem állnak a taxik. Érkezési sorrendben, amikor megtelik, indul. Felrakom a tetőre a nagy zsákot és beülök a második sorba, mert az elsőben valaki terpeszkedik. Mint kiderül később, a sofőr az. Dög meleg van. Rövidujjúra vetkőzök, ami lehet, hogy nem jó ötlet, amikor nyitva lesz minden ablak. A betonkatlanban, meg a kocsiban is áll a levegő. Hála az égnek, itt is piac nap van, fél óra múlva el is indulunk. Ahogy elhagyjuk a városkát, az út végig a folyó mellett visz. Egy hegyomlásnál az út leszűkül egy sávra és sorban állnak meg az autók, szállnak ki belőlük az emberek. Mi is megállunk, a fél dzsip kiürül. Kérdem a mellettem ülő csókát, ilyenkor mi van. Baleset. Most? Nem. Inkább nem nézem meg mi maradhatott a kocsiból. A meder 70-80 méteres mélységben lehet. Lassan visszaszállingóznak, de az egyiket majdnem otthagyjuk, annyira elbambult. A sofőr is, mert a többiek szólnak, hogy várjon. Kár, hogy nem tudok kamerázni, hússzal totyogunk. Részben a szintén szakadt felfüggessztés miatt és részben az állandósult útépítésnek köszönhetően. A por folyamatosan kavarog, hol az előttünk haladók, hol a szembejövők miatt. Az ablakok egy kivételével, mind zárva vannak. Azon az egyen, félig kilógva, egy kövér nő alszik, mit neki gödrök, huppanók és por. Szép lassan elérünk Mellibe, ami szintén egy határállomás. Itt szépen kiraknak, mint eb a szarát, aztán tovább mennek. Nem messzire, csak a híd túloldalára, úgyhogy érthető miért nem vártak meg, amíg elintézem a papírokat. Az egyik ablaknál ketten is ülnek, de az nem jó nekem, mert ők a bevándorlásiak. A kilépésre várni kell. Addig megiszom a maradék kólámat. Elkészülnek a papírok, elindulok gyalog át a hídon, felmálházva. A híd tövében hatalmas bambuszok vetnek árnyékot. A legvastagabbak 20-25 centis átmérővel kb. 20 méter magasak lehetnek. A túloldalon kell rájönnöm, hogy a falu nagy része a másik oldalon maradt. Itt nincs más, csak néhány kajálda, kis bolt meg taxisok. Az egyik közülük nagyon segítőkész, részletesen elmondja merre kell mennem, a következő faluig, az 5 km. Ott a híd alá kell majd lemennem, mert ott mennek azok a taxik, amelyek Darjeelingbe tartanak. Alig mondja el, fogok is egyet. Hátra ülök, az összes zsákommal. 10 perc alatt ott vagyunk. Kidobnak a híd jó felén, csak most le kell jutnom valahogy alá. Már látom az utat, de sehol egy lépcső. Ahogy elnézem, kb. 500 méterre összefut a két út. Elsétálok a dög melegben és meglátom a táblát is, Darjeeling 40 km. Pont az elágazásban van egy nagy buszmegálló. Gondolom a monszun miatt csinálják ekkorára. Jön még két csávó, ők is egy másik autóból szállnak ki. Kihalászok pár kekszet, de nincs időm megenni, mert a két csóka leint egy taxit a jó irányba. Szinte üres. A két csóka előre, nagy csomag a tetőre, én meg hátra. Egyéves gyerekkel utaznak a második sorban. Pont a híd felé indulunk el, ott még felszedünk pár embert, de így is kényelmesen utazom, szavam nem lehet. A folyó ketté ágazik, látom, honnan jöttünk. Nekilátunk megmászni a hegyet. Jó sokáig tart. Félúton meg is állunk pihenni, de inkább az autónak van rá szüksége. Mindenhol, amerre szem ellát, teacserjék. Legalábbis a hegy ezen oldalán. Amíg hűl az autó, a helyi csávók lemossák.
Jó fél óra múlva elindulunk. A kisgyerek éhes lehet, meg álmos és ezt jó hangosan adja tudtára mindenkinek. A szülők egymás kezébe adogatják felváltva, de nem használ. Bevetnek minden hülyeséget, hogy eltereljék a figyelmét. Akkor az anyjának eszébe jut, hogy lehúzza a gatyáját, leveszi a szaros pelenkát, kicsit törölgeti még vele a gyereket, majd nemes egyszerűséggel kidobja az ablakon. Köszönjük neked globalizáció, megvoltak eddig pelenka nélkül is. De most, a tévében orrba-szájba nyomják, hogy ez kell a gyereknek. Ez se fog lebomlani 200 évig, az biztos. Ezután még bohóckodnak a gyerekkel egy kicsit, majd végre elalszik. Felérünk a tetőre, innen már látszik Darjeeling. Lefelé menet kiszállnak az utasok, még a város elején, egyedül megyek be a központba. Most már nagyjából tudom az irányt. Csak felfelé. Nagyon sok lépcső van vagy emelkedő. Már az elején bemegyek pár szállodába, pedig közel van a forgalmas főúthoz és mégsincs szoba. Mutatnak tűrhető áron, de zuhanyzó nélkülit. Akkor már nem jó az ár. Hozzám csapódik egy rossz arc, már hiányzott a szállodát mutató, baksisra hajtó gyökér. Olyan helyekre visz be, ahová magamtól sose mennék be. Olyan árakat is mondanak vödörböl fürdésre, hogy kacagnom kell, de az elülső zsák nyomja a hasamat. Alig tudom levakarni magamról. Végre megérti, hogy egyedül akarok boldogulni. Megtalálom azt a helyet, ahol a múltkor szívesen bejelentkeztem volna, de Húsvét lévén fullon voltak. Van szoba, csak a kis csaj vödrös helyeket akar olcsón rám sózni. Mondom, zuhanyzós kell. Ami kiáll a falból. Olyan. Van, de az drága. Mennyi? 1000. Jó, de előbb látni akarom. Kicsit keresgéli a kulcsokat. Lemegyünk két szintet, remélem, nem valami ablaktalan lyukat fog mutatni. Teljesen normális, nagy szoba, lapos tv, új fapolcok, új bojler és zuhanyrózsa. Lerakom a zsákokat, mennyi három éjszakára? Úgy 800 per éj és még WiFi is van. Nagyon jó, akkor kiveszem. Elintézzük a formaságokat, majd amikor visszamegyek a szobába, fél órát azzal töltök, hogy a bojlert használatra bírjam. Várok újabb fél órát, hogy felmelegedjen, addig írok, meg tévézek. Öt perc mire kitalálom, hogyan kell beállítani a csapokat, közben fagyoskodom a 15 fokban. Amikor végre friss vagyok és üde, elindulok, felöltözve, kaját keresni. Ez majdnem olyan, mint a kőkorban, vadászni kell a jó helyekre, elfoglalni, aztán várni, hogy kiszolgáljanak. Szerencsére nem kell messzire menni a sötétben, a pár asztalos Tom&Jerry-ben eszek egy olaszos vega tésztát. Meglepően jó, estére megteszi. A csávó megismer, akkor ettem itt reggelit, amikor elhúztam innen. Kapok ajándékba egy bögre fekete teát. Amikor elindulok, tiszta köd minden, a sötétben alig találom meg a kecót. Írok, netezek, tévézek. Legutóbb Karácsonykor tévéztem ennyit.
Darjeeling
Reggel korán felébresztenek a melósok, az alsó utcában építkeznek. Punnyadok nyolcig, akkor nyit a kajáldám. Ott eszek egy kakaós, banános pancake-et és iszok egy bögre kávét. Elindulok a szomszédos faluba, ott van egy pár kolostor. 6-7 kilométer, nem nagy szám. A telón van térképem, azon beállítottam az útirányt, ha ügyes vagyok nem kell hegyet másznom. Nagyjából azonos szinten a faluval, a hegyoldalban vezet végig az út.
Ahol megszálltam, az Darjeeling kevésbé lakott fele, a hegy túloldalán. A gond inkább a köd. Sajnos a szemközti hegyekből, a teaültetvényekből semmi nem látszik. Találok egy kolostort, csak a helyi térképek jelölik. Jól néz ki a ködös tájban.
Alig megyek tovább 2 kilométert, elered az eső. Keresek egy esőbeállót és várok egy órát. Nem akarok szétázni, ernyőt meg nem hoztam. Az amúgy is kicsi lett volna. Itt napernyőkkel mászkálnak és papucsban. Annyira nincs meleg, csak hozzá vannak szokva. Egyébként a gps térképén az utcák nem egybefüggőek, Sikkim fele például nincs is rajta. Nagyon rossz minőségű, ennek ellenére azért megtalálom a jó utat. Az eső is alább hagy. Elindulok, de csak 10 percre. Megint keresek egy esőbeállót, mert igencsak rákezdett. Újabb fél óra, majd kitisztul a levegő és eláll az eső. Már nincs messze a falu, hamar odaérek. Nem messze az elágazástól megtalálom az egyik impozáns kolostort. A Sakyapa rendhez tartozik. A 41. Sakyapa tiszteletére emelték. Ez az egyik legrégebbi vonal Tibetben.
Csinálok pár képet, a ködös párás levegőben. Ezután kóválygok egy órát fel-alá, míg megtalálom a következőt. Egy utcával lejjebb vagyok a gps szerint, keresek egy lépcsőt, ne kelljen már visszafelé mennem. Kis putrik között vezet felfelé, kifulladok, mire felérek. Azért csak 2000 méteren vagyok, jó párás levegőben. Sajnos ez a kolostor az egyik legrégebbi itt a környéken, ahogy az állapota is mutatja. Nincs túl sok támogatójuk.
Körbejárom a főépületet. A többi épület is nagyon lehangoló látvány. Egy fiatal szerzetes forgatja a szentély külső falában lévő malmokat, majd elindul a faluba. Látok egy másikat is, aki a telefonját nyomogatja az ajtóban állva. Ma már a vallást is áthatja az elektronika. Talán ezért is nehéz olyan helyet találni, ahol nem a megélhetés dominál. Ennyi elég is volt, elindulok vissza a főútra. Sikátor szerű utca, tele üzletekkel, helyi kifőzdékkel. Egyik sem az én gyomromnak való. Főleg amikor az egyik oldalon a kaját csinálják, a másikon meg a hozzávalót csontozzák. Kiérek a helyi kisvasút egyik megállójához. Ez az egyik nevezetessége Darjeelingnek. Napi használatban van, a főutat követi, vagy az őt. Megyek tovább, most már visszafelé Darjeelingbe. Valahol kell még lennie itt egy kolostornak. Valóban, a kisvasút mellett vezet le egy lépcsősor. Tele árusokkal, az egyik éppen tetűt keres a másik hajában. Maga a kolostor egy pici épület, nagyon hangulatos, be lehet menni és leülni. 20-30 szerzetesnek van férőhely. Halk zene szól, mantrákat énekelnek. Tiszta chillout. Le is huppanok pár percre és csinálok néhány képet. Azt hiszem mára végeztem. A főút mellett van még egy valahol, de ennyi elég volt. Még ezek után se lopta be magát a szívembe Darjeeling. Az ember azt hinné tele van tea shop-okkal, de több az alkoholt árusító üzlet. Elég az agyalásból, kilépek a kolostor kapuján és nagy szerencsém van, mert jön a kisvasút, mini gőzőssel. Le is videózom, ahogy kell, a sín mellett állva. Eldöcög mellettem, sípolva és gőzfelhőbe burkolva.
Nagyon király. Ami utána jön, motorvonat, szinte azonnal, az nem ilyen izgalmas, azt kihagyom. Sétálok még, keresek egy értelmes helyet, ahol a taxisok, normálisan meg tudnak állni és nem csinálnak forgalmi káoszt. Egy béna sofőr bőven elég, hogy megakassza a forgalmat. Találok egy széles kanyart, itt jó lesz. Szinte csak tele taxi jönnek, bár van olyan is, amelyiknek hiába integetek, pedig alig vannak benne. Mégsem kell sokat várnom, mert az egyik dudál. Intek, megáll, én meg beülök, ülnék a második sorba, de két kövér nő tesped egy vékony mellett. Negyediknek félig az ajtón ülök, de csak 10 percet kell kibírnom. Szerencsémre a vékony nő kiszáll, így már jobban elférek. A sofőr nagyon mosolygós, jó fej ürge. Jókat derül a mellette ülő svájci sapkással. Neki is hasonló van, csak más mintával. A város elején mindenki kiszáll egy helyen, gondolom itt a végállomás, de szól, hogy maradjak. Be is visz a központba. Adok egy húszast öt kilométerre. Teljesen korrekt. Irány a kajálda, mert délután három van és éhes vagyok. Eszek egy zöldséglevest tésztával, ez elég lesz vacsoráig. Utána elindulok portrézni. A téma adja magát, csak várni kell. Jó sok képet csinálok, különböző helyeken.
Az egyik nagyon megtetszik, hölgyek sütnek kukoricát parázson, egymás mellett ülve. Itt eltöltök egy órát, aztán veszek én is egyet. A férfi, aki segédkezik az eladásnál, sóval és citrommal keni be. Kicsit kemény, de a citromtól isteni íze van. India mindig tartogat meglepetéseket.
Közben besötétedik, a portrézáshoz már kevés a fény. Csinálok pár álló képet az esti ködben, aztán megyek vacsizni. Utána neteznék a szállodában, de állandóan elmegy a vonal, marad az írás, meg a tévézés.
A változatosság kedvéért korán ébredek, de inkább visszaalszom, mert csak nyolckor nyit a kajáldám. A pancake után elindulok jegyet venni holnapra, Siliguriba. A taxi standnál nagy betűk hirdetik, Bagdora. Az jó lenne, nem kéne átszállni. De ez csak álom. Ugyanis se Bagdorába, se Siliguriba nem árulnak jegyet. Jöjjek le, majd valamelyik elvisz. Reggel 7 körül indulnak, vagy fél kilenckor. Jó, de inkább megnézem a másik taxi standot is. Az meg olyan messze van, ráadásul keresem is egy darabig, hogy odáig biztos nem fogok cipekedni. Inkább lejövök 7 után, aztán elmegyek az elsővel, amelyik indul. Ha nagyon nem jön össze semmi, vonattal még mindig mehetek Kalkuttába. Elindulok visszafelé a főúton, shoppingolni. Épp elmegyek egy táskás bolt mellett, amikor meglátok felakasztva pár zsákot, ami jól néz ki. Lepukkant kis hely, de az eladó nagyon készséges. És nem mond egetverő árakat. Mindegyik táska kínai, felcímkézett, de nem mindegy, hogy ötszörös haszonnal akarják az emberre sózni, vagy csak kétszeressel. Az egyik megtetszik, alig van rajta zseb, de arra, hogy a repülőn a pár napra való cuccokat cipeljem kézipoggyász gyanánt, tökéletes. Meg is veszem, impulz vásárló vagyok. Csak 1500 ropi, kb. 7000 forint. A friss szerzeménnyel elindulok a szállodához. Menet közben azért nézem tovább a választékot, de kicserélni már nem fogom. Szerintem jó vásárt csináltam, Angliában se láttam ennyiért, a netről meg nem rendelek olyat, amit szeretnék megtapizni, mielőtt megveszem. Az egyik helyen, ahol portrézni szoktam, megállok és csinálok pár képet, de most nincs olyan jó idő.
Nagyon párás a levegő, inkább visszamegyek a szállodába. Netezek és írok. Délután elindulok kajálni és beülök egy helyre, ahol reggelente csak külföldieket szoktam látni. Amikor megnézem az étlapot, megértem. Szinte csak reggeli van, más nem nagyon. A minimalista ebéd választékban felfedezek egy hungarian style burgonyát. Na, erre rákérdezek, nem mintha rendelnék, csak a puszta kiváncsiság. Tört főtt burgonya, zöldséggel. Ja, valami szabolcsi kaja lehet. Mindegy, mert olyan drága a többi helyhez képest, hogy inkább felállok és elköszönök. Ahogy megyek a helyi bazársoron, megkívánok egy kis bódéban készülő, tojásos szendvicset, 40 ropiért. Lehet nem vagyok normális, de jobban bízok a szemem előtt készülő cuccban. Abszolút lebomló banánlevél csészében kapom meg a zöldségekkel, fűszerekkel túrbózott rántottás szendvicset. Meglepően jó, főleg, mert nem kértem rá mindenféle csípős szószt. Akkor most keresek fotós témát. Kipróbálom a bevált helyeket, készül pár jó kép, szelfizőkről is.
A főtér másik oldalán nagy gyülekezet, két huszonéves csaj zsonglőrködik, az egyik labdával, a másik buzogánnyal. Megyek, megnézem őket. Nem vagyok elájulva tőlük, igazából még csak gyakorolgatnak, egyik sem profi. De majomkodni azt tudnak. Szerintem halvány fingjuk nincs Indiáról, ráadásul a buzogányosnak fekete az egyik foga. Inkább fogorvosra költött volna, mint repülőjegyre. Már elnézést. A vizet is úgy issza, mint Európában, szájához veszi a palackot. Röhögnek is rajta mögöttem a fiatal férfiak. Indiában ez szexuális jellegű mutatványnak számít és inkább az út szélén álldogálókra jellemző.
El is megy a kedvem, inkább leülök a tér szélén lévő padok egyikére, egy idős bácsi mellé. Amikor csinálok egy képet, utána megnézem mindig, hogy sikerült-e. Látom, a bácsit érdekli a dolog, ezért mutatok neki még pár képet. Nagyon tetszik neki. Itt már csak ülök és nézelődök, amikor egy pasi elkezdi fényképezni magát mobillal. Erről is készül pár jó kép.
Lassan besötétedik, megyek vacsizni. Eszek egy zöldséges rizst, az nem árthat. Holnap indulok vissza Kalkuttába. A szállodában kifizetem a szállást, ne reggel kelljen felmálházva keresni valakit. Netezni nem tudok, mert nincs jel. A telón megy a wifi, ha lesz jel, a Messenger úgy is jelez. Tévézek, meg írok. Később lesz net kb. egy órára, de nem is baj, mert éjfél van, álmos vagyok. Holnap reggel cuccolok.
