Pelling
20 métert teszek meg felmálházva, kérdem van-e szoba. Van 500-ért. Megnézem, benn is hagyom a cuccokat, jó lesz. Fürdeni biztos nem fogok, mert itt 15 fok van, nem akarok megfázni, így is hideg volt a kocsiban, a kamera miatt végig jött rám a hideg. Bejelentkezem és amikor jövök vissza, akkor látom, hogy a szobám és a tornác is a hegyekre néz, bár felhők borítják és a levegő is párás, de szép. Enni nincs kedvem, szerintem elrontottam a gyomromat. Elindulok megkeresni a kolostort. Természetesen rossz irányba, mint később kiderül, de addig is helyi ösvényeken megyek, majd rátérek egy aszfaltos útra. Folyamatosan lejt, ezért nem megterhelő. Csinálok pár képet, bár minden nagyon párás, az eső is elered néha.
Jó egy óra múlva már biztos vagyok benne, hogy nem erre lesz a kolostor. Jöttem vagy öt kilométert. Sajnos ugyanez vár rám visszafelé, csak felfelé. Lefele elment mellettem pár taxi, de amióta megfordultam, egy se. Gondolom, majd felvesz valaki. Megállok pihenni, leveszem az egyik polárt, mert kimelegedtem és a derekamra kötöm. Hallom, jön egy motor, ezért félreállok az út szélére, biztos ami biztos. Megáll a csóka, néz ki a bukó alól. Pelling? Igen. Akkor jöjjek, elvisz. Őszintén szólva, nem gondoltam, hogy fogok még motorozni Indiában. Pont most veszem le én is a polárom. Egy kicsit hideg volt felfelé. Kérdi, Hotel Garuda? Hát ezt meg honnan? Gondolom, a Lonely Planet miatt minden külföldi ott száll meg. Mindegy, a lényeg, hogy 10 perc alatt fenn vagyunk. Ahogy beérünk, szinte mindenkinek köszön, bólint egy nagyot a sisakjával. A hoteltől 20 méterre megáll és elnézést kér, hogy nem mehet feljebb, de a rendőr szólhat a bukó hiánya miatt. Leszállok és mivel tudom, hogy pénzt úgysem fogadna el, megkérdem vannak-e gyerekei. Igen. Akkor fogadja el tőlem ezt a pár pénzérmét, angol pennyt. Csak egyet adjak. Kezébe nyomok vagy tíz darabot, nagyon örül neki, majd elrobog. Ezért szeretlek India.
Most már ennem kell valamit. Beülök a szálloda éttermébe. A többi, akárhogy is néztem, nem volt szimpatikus. Rendelek egy zöldséglevest, meg zöldséges momot. Ez olyan, mint a derelye, csak más a formája és nincs prézlibe forgatva. Kicsit várni kell rá és egyszerre hozzák ki. A leves és a momo felét megeszem, nem fér belém több. Nem érzem magam túl jól. A számlához írják. Azt nem annyira szeretem, de eddig sehol nem vágtak át. Írok valamennyit, de pocsék a közérzetem és elkezdődik a szokásos wc-re járkálás. Valamikor éjfél után jövök rá, hogy amit iszok, az ki is jön belőlem. Valószínűleg felfázott a vesém, és nem működik megfelelően. Abbahagyom a folyadék felvételt és küldök magamra egy erős energia csomagot. Ez mondjuk előbb is eszembe juthatott volna, de igazából most jöttem rá a problémára. Ezek után már tudok aludni is. Itt hihetetlen csend és nyugalom van.
Reggel napsütésre ébredek. Amikor felkelek a függöny résein keresztül megpillantom a Kancsenzöngát. A tornácról ez a látvány fogad.
A gyomrom még mindig nincs a legjobb állapotban, de iszok vizet, majd kiderül. Nagy bátran elindulok a kolostorhoz, most már a jó irányba. Persze a térkép megint rossz távolságot adott meg. Elvileg negyedóra gyalog, de ez inkább félóra és nem azért, mert csak felfelé kell menni. Közben azért fotózok is. Meglátom végre a bejárarot, meg egy régi sztupát.
Felérek végre a kolostor bejáratához, kifizetem a belépőt és megforgatom a hatalmas imamalmot. Van súlya. Kapaszkodnom kell a foganytyújába rendesen, hogy egyáltalán elindítsam. Körbejárom az épületeteket, ahová lehet, oda bemegyek.
Sajnos itt sem lehet fotózni a főszentélyben. A festmények egy része valóban nagyon régi. Fel lehet menni az emeletre, itt az egyik helységben éppen a falat festik. Nem hengerrel, ecsettel. Az egyik srác, egy méteres szekrényen lévő festékesdobodzon áll, papucsban. Épp elfér rajta. Ecsettel a többszáz gyógyító buddha egyikét festegeti. Gondolom valamelyik színnel és néhány vonással egészíti ki a képet. Ahhoz, hogy valaki ilyet fessen, több évig kell tanulnia speciális iskolában. Olyan komoly a képzés és a követelmény. Ezért van az, hogy a képek között nincs eltérés a különböző kolostorkban. Nem is zavarok, megyek tovább. A legfelső szinten van egy hatalmas, három dimenziós mandala. Ezt úgy kell elképzelni, ha felülről néznénk, akkor egy négyzetes mandala formát adna ki. Azonban ez több emeletes, tele több száz figurával és épülettel, fából. Szerintem eltart pár évig, amíg elkészül egy ilyen színes komplexum. Ha lehetne se tudnék fotózni, mert hatalmas üvegvitrin mögött van és a nap miatt erős a fénytörés. Ennyi elég is volt, elindulok visszafelé.
A kolostortól pár száz méterre kő útjelző. Pelling 2 km. Ennyit a Lonely Planetről. Ott 1,3 km a távolság. Szerintem a szerző életében nem járt erre. Menet közben látok egy pékséget ami szintén szerepel a Lonley-ban. Csak a kíváncsiság kedvéért megyek be az egyik ajtón és jövök ki azonnal a másikon. Nem láttam a sötétben olyat, amit megettem volna.
Visszaérek és kiülök a teraszra írni, meg rendelek reggelit. Kávét meg banános főtt zabpelyhet. Elfelejtem, hogy itt tejjel főzik, de azért megeszem. A látvány gyönyörű, jó idő van, de a gyomrom nem lett sokkal jobb.
Egyszer csak megjelenik két indiai csóka, az egyik megint jó hangosan rámköszön. Eszembe jut, tegnap is, amikor épp visszajöttem a kis túrámról, ő köszönt rám, mintha ezer éve ismernénk egymást. A jó háttér miatt a tornácon fényképezkednek. Az ismerős csóka beszélgetésbe kezd velem és amikor megkérdezi, hogy mik a terveim a következő napokra, dézsavú. Ezt már megálmodtam, a szituációt, a párbeszédet. Nagyon durva. Épp most jelentkeztek ki, amikor elmennek, még elköszön tőlem. A másik rám se hederít. Késő délután eszek egy omlettet piritóssal. Kiderítem a recepción, hogy a következő helyre, Yuksomba csak holnap délután tudok elmenni. Onnan reggel indulnak a dzsipek és délután fordulnak. Csak holnap tudok foglalni. Egyszer akarom előre megvenni a jegyet. Írogatok, pihenek. Este eszek egy levest, amíg kihozzák, beszélgetek egy idősebb svéd házaspárral. Ők is azt mondják, hogy a Lonely Planet már csak az olyanoknak van és a férfi mutatja az orrát, meg az ujját. Ja, a sznobok. Ez minden nyelven egyet jelent, úgy látszik. Vacsi után írok és közben nézem a tévét a szobámban. Most értem utol magam. Lassan megyek is aludni.
Reggel korán ébredek, ejtőzök még kicsit, majd kimegyek reggelizni. Banános palacsintát rendelek, meg egy sima, fekete kávét. Utána lebeszélem a tulajjal, hogy délután egy helyi taxi elvisz majd Yuksomba. Addig van időm még egy kicsit kirándulni. A szálloda recepcióján láttam egy térképet, amin egy másik kolostor is fel van tüntetve. Egy kicsit messzebb, mint a tegnapi. Kettőig bőven van időm, így gyalog nekivágok. Az út lejt egy darabig, amikor egy elágazáshoz érek. Balra helyiek építik az utat, kalapáccsal verik szét a köveket az alaphoz. Jobbra emelkedő, valószínűleg ez visz fel a helikopter leszállóhoz. Jobbra indulok, hátha tisztul valamelyest az idő. Nagyon párás a levegő, viszonylag meleg van. Erre is van egy pár szálloda, köztük van egy csúcsszuper is. Amúgy nem sok látni való van, néhány kutya heverészik a leszállón. Pár be nem fejezett szálloda meg pusztul a háttérben. Pedig a kilátás jó lenne, kár értük. Van paragliding, lehet előjegyezni. Ezt biztos soha nem fogom kipróbálni. Ennyi elég ebből a látnivalóból. Elindulok vissza az úton, majd egy csapáson levágom az utat. Közben meglátom a kolostorhoz tartozó sztupákat, természetesen a szemben lévő hegy tetején.
Kényelmesen poroszkálok, közben fotózok. Az út mellett lépcső vezet fel valahova, néhány sír mutatja, ez egy temetkezési hely. Valójában égetni szoktak, vagy tibeti módon, amit most nem részleteznék. Ha valakit érdekel, sky burial név alatt találja. A túloldalon egy ösvényen hagyom el a terepet és nekivágok az emelkedőnek. Mivel ez nem szerepel az útikönyvekben, a kutya sem jár erre. Két apró ember jön velem szembe, frissen vágott valamit cipelnek lefelé. Hátulról csak a lépegető zöldeket látom. Keményen emelkedik, egy-egy kanyarban megállok pihenni, meg fotózni. A hegy egyik oldalán minden felhőben, a másikon átszűrődik a nap. Vadregényes erdőben érem el végül a kolostorhoz vezető gyalogutat. Majd fenn megszáradok és pihenek.
Ahogy felérek a tetőre, megpillantom a kolostor együttest és egy sor, öreg, kősztupát. Nagyon impozáns. A XVII. század közepén alapították, szinte egy időben a másik kolostorral. A kilátás eszméletlen. Ha csak ezt nézi az ember, már lenyugszik a lelke. Körbefotózom a sztupákat, majd bemegyek a szentélybe. Az alsó szintet renoválják, ezért az emeletre megyek fel. Itt maximum 30-40 szerzetes fér el. Ahogy néztem, sokkal többen nem is lehetnek. Még egy iskola van a gyalogösvény alján, de onnan nem jönnek fel ceremóniát tartani. Nagyon békés hely. Ha valaki el akar vonulni, az itt megteheti.
A szentély belülről sokkal hangulatosabb, mint amiben eddig jártam, maradt még valami az elmúlt évszázadokból. Csinálok pár képet és ennek megfelelően adakozok is. Mint később kiderül, nem sikerültek valami jól a képek. Lemegyek és leülök egy padra nézni ezt a fantasztikus tájat. Sajnos a fénykép nem adja vissza a mélységet, a távolságot, a szelet és a nedves levegő illatát.
Merengek még egy kicsit, majd elindulok visszafelé. Közben észreveszem, hogy itt is van egy temetkezési hely. Jóval nagyobb, mint az előző. Elindulok lefelé, a lentről látott sztupák mellett. Ezek felújított darabok, beton és vakolat borítja. A funkciójuk ugyanaz.
Az ösvény az eredeti gyalogutat követi, helyenként találok is erre utaló jeleket. Lépcsők és kikövezett út. Egyébként mindenhol vízvezetékek mellett gyalogolok. A hegy tetejéről vezetik a faluba. Gyorsan lejutok az első temetkezési helyig. Onnan már az épülő úton sétálokk vissza a szállodáig. Közben egy kabócát vagy bazi nagy tücsköt videózok. Nem mintha látnám, de hallom nagyon. Amikor elkezdem a felvételt, abbahagyja. Szerintem észrevett. Abbahagyom, megyek öt métert, erre újra kezdi. Én is. Látható eredmény nélkül megyek tovább.
Amikor visszaérek, összepakolok, szunnyadok egy fél órát. Eszek egy omlettet piritóssal, attól nagy bajom nem lehet. Kifizetem a számlákat és várom a taxit. Amíg jön, addig írok. Közben iszonyú eső kerekedik, még jég is esik
Várok másfél órát. Már azon gondolozom, hogy fogom lealkudni a szállás árát, ha itt kell éjszakáznom. Végre jön egy jó állapotú terepjáró. Ennek is örülök, mert a helyiek nagy részét nyitott és zsúfolt Mahindrákban szállítják. Sőt még hely is van benne, nem kell szorongani. Kihozom a zsákokat, addig az utasok nasit vesznek a helyi útszéliben. Felraknám a zsákomra a másik vízálló csomit, de a csóka leint. Nem lesz már eső. Ha ő mondja. Feltuszkolja a zsákomat, én meg beülök a leghátsó sorba, ezúttal a hátsó ajtón. Az ilyenekben több a hely, csendesebb is. Sajnos kamerázni nem tudok, előttem egy pici babát szorongat az anyja, miközben szinte egyfolytában beszél. Egyébként is fel vagyok fázva, nem ér annyit, hogy nyitott ablakknál utazzak megint. Annyira nincs meleg. Erdei utakon megyünk végig, először lefelé, egészen a folyóig, ami most igencsak halovány arcát mutatja. Látok elmosott házalapot is. Elered az eső, a csóka megáll, felmászik a tetőre és betakarja a zsákomat. Rendes gyerek. Az út gyönyörű. Ahogy megyünk feljebb, most már a másik oldalon, látni a szemben lévő hegyen, a megművelt teraszokat, a rengeteg pici házat és az utat ahonnan jöttünk. Előveszem a telómat fotózni, de ez nem autópálya. Videózok, de az se jobb. Akkor megállunk valamiért. Kiszállnak, nekem is nyitják a hátsó ajtót. Vízesés. Ja, ami a könyvben is benne van. Jó, megnézem. Elsőre nem nagy szám, gondolom akkor érdekes igazán, amikor a monszun van.
Egy helyi néni integet, hogy menjek fel valami lépcsőn. Elindulok, de fizetni kell. Jelképes 10 rúpiát. Fellépdelek és valóban, a néni is ott van, egy jóval pofásabb vízesés, meg egy infantilis indiai család. A pasi valami hímsoviniszta állat lehet, mert a nővel mindenfajta pózban fényképezteti magát, mint egy idióta.
Engem a néni vezet át a köveken, hogy merre menjek közelebb a vízeséshez. Közben zsebre teszem a telót, nem itt kéne eldobnom. Erre a pasi is felnyomul, alig tudok képet csinálni nélküle. Videózok is, az jobban visszadja. Elindulok vissza, ne rám várjanak, erre az asszony is felfele, a férje után a köveken. Félúton találkozunk. Látszik rajta, hogy nem az esete a történet, de hát az uráért mindent. A néninek adok egy tízest a segítségért.
A többiek még eszegetnek, mire leérek, ezért csinálok még pár fotót a telóval. Elindulunk, és átmegyünk megint egy hídon. Innen már csak felfelé kacskaringózunk. A túloldal mindig szebb. Néhány helyen füst száll a magasba. Jó lenne megörökíteni, de a pára miatt képtelen fókuszálni a teló. Mindegy, mert megérkezünk egy kis porfészekbe. Innen máshova út, már nem nagyon vezet.
Yuksom
Kiszállok, a többieket, gondolom házhoz fuvarozza. Pont egy hotel előtt. Felmálházom magam, de nem sokra megyek a hotel közelségével, mert senki sincs a recepción, így tovább állok. A következőben sincs senki, de ez puccos helynek néz ki. Meglátom a falon az árakat és szépen fordulok is kifelé. Még féláron se kéne. A következőben legalább a pasi az ajtóban áll. Ennek ellenére kicsit nehezen esik le, hogy szoba kéne. Szingli és nem közös budival meg zuhanyzóval. Mutatja a szobát, nem egy nagy szám, az ágy is majdnem a padlón van. Az ár 500, de nincs tv. Fene az igényeimet. Viszont a bojler legalább nem az az 5 perces mosakodós és állítólag működik is. Hideg sincs annyira. Este majd fürdök. Lecuccolok, bejelentkezek és elindulok felfedezni a falut. A kajálással még lesznek gondjaim. Inkább megyek tovább, majd később próbálkozom. Nagyjából a falu közepén lecövekelek, ilyet még nem láttam. Egy nagy, hosszúkás épületben 12 óriási imamalom. Amit Pellingben alig tudtam megforgatni, mert olyan nehéz. Itt épp egy szerzetes forgat hatot. Miért pont annyit, nem tudom. Majd hólnap kipróbálom. Tovább megyek és meglátok egy kis kolostort. Arra veszem az irányt. Nagyon kis fain. Nem messze tőle, az út kellős közepén egy sztupa. Szép ez is. Ahogy megyek fel a lépcsőn a kolostor díszes kapujához, egy helyi ösvényről, anya és kislánya jönnek lefelé. A gyerek mond valamit, szerintem köszönt, de nem vagyok benne biztos. Az anyja is mond valamit neki, erre hangosabban mondja. Tényleg köszön, én meg vissza. Aranyos. A kolostor is. Használják, de ahogy a kiírásokból látom, csak időszakosan tartanak benne szertartást. Körbejárom. Nagyon rendben van tartva, virágokkal körbeültetve.
Kezd sötétedni, elindulok visszafelé. A sztupánál látok egy táblát, valami hotelhez visz egy kikövezett gyalogút. Megnézem, mi az a különleges, amiért ilyen messze kéne gyalogolnom a központból és cipelni a cuccaimat. 300 méter után látok egy valóban szép épületet, előtte centis gyep. Keresztül megyek az előcsarnokon, mert a recepció üres. Hátul éppen főznek valamit egy üstben, előkerül az ügyeletes is. Sajnos olyan árat mond, hogy biztos nem fogom idáig cipelni a cuccaimat, meg vissza, amikor elutazom. Maradok a penészvirágos szobában. Egy éjszakát biztosan. Most már tényleg elindulok vissza, enni is kéne valamit.
Útközben lefotózom a kedvenc boltjaim egyikét. Kis fabódé, tele cuccal, eladó éppen sehol. Egyszerűen eszükbe sem jut, hogy valaki meglophatja őket.
Általában benne kuksolnak, a kocsi megáll és ablakon keresztül kiszolgálja őket. Gondolom, ez főleg az esős évszakban praktikus. Fast food. Beérek a porfészek központjába, ahol verebek elfoglaltak egy hatalmas bokrot, éktelen zajt csapnak folymatosan. Körbejárom a választékot, elég lehangoló. Nagy nehezen leülök az egyik helyre, valami lugas akar lenni kör alakban. Az ételek olcsók, nem is az árral van baj, hanem azzal, hogy azt hiszik mindent fel kell írni az étlapra. Két négyzetméteren előállítani mindezt képtelenség. Hűtőre ne is gondoljunk, az az üdítőnek van. Kérek Coke-ot. Nem igazán értik, mit akarok. Mindegy legyen valami mangós cucc. Amikor kibontom, akkor veszem észre, hogy van a hűtőjükben kóla, de biztos tájszólásban kértem. Nem baj, jó lesz ez is. Rendelek vega momót olajban sütve. Az legalább fertőtleníti. Nagyon kedvesek, örülnek a vendégnek, annak az egynek is, de a momo szar. Öreg. A nyolcból hatot azért legyűrök. Ennyi elég is volt mára, kifizetem a nevetségesen olcsó árat és megyek a szobámba. Mivel a hegyek lábánál van a település, lényegesen melegebb van, mint 2000 méteren. Le is zuhanyzok, csak először azt a csapot kéne megtalálnom, amin a meleg víz jön. Három tekerentyű van a falban, plusz egy zuhanyrózsa, meg egy csap. Azt kell kitalálni, hogy milyen irányba és melyiket kell megnyitni. Nagyon nem egyértelmű. Sokadikra sikerül, csak a törülközőt hagyom kint, mondjuk, nem is tudnám hova felakaszatni. Jó játék. Hamar álmos leszek, nem fejezem be a mai napot.
Éjjel fél egykor valami büdös paraszt, el kezd dörömbölni az ajtómon, hogy ki van benn. Mondom a nevem, nem érti. Nézze meg a könyvben. Elmegy. Jön vissza megint, hogy nyissam ki. Nyissa a jó öreganyja. Konkrétan nem rá gondolok, csak mutatja az idegállapotom. Még mindig dörömböl, meg ráncigálja az ajtót. Erre aztán nagyon, nagyon dühös leszek, és jó hangosan, hogy mindenki hallja, elküldöm a melegbe. Még hozzáteszem, hogy hívja a rendőrséget. Szintén jó hangosan. Akkor odébb megy, máshol már nem dörömböl annyira. Valakikkel beszélget, talán telefonál is. Pont nem érdekel, hívja a rendőröket. Végre csend lesz megint, de nagyon nehezen alszom el. Eldöntöm, hogy holnap elhúzok innen. Semmi kedvem hegyet mászni a zöldben, párában, esőben. Más látnivaló már nincs itt, ami érdekelhetne.
Fél hétkor felébredek, az ablak alatt álló egyik taxi készülődik. Én is. Összepakolok. Lemegyek és megkérdezem az egyik helyi utazásszervezőt, mennyiért vinne el valaki a következő úticélomba. 300-at mond, amit sokallok, pedig állítja, hogy nem kap belőle egy fillért sem. Én meg nem vagyok hülye. Elköszönök. Most már a taxikat és a körülötte lézengőket célzom meg. Találok is egyet, az utolsó helyet, amelyik elvisz egy elágazásig. Onnan majd fogok egy másikat. 20 perc múlva indul. Király. Felmegyek a zsákokért, de amikor kifizetném a szállást, nem találok senkit. Keresztül megyek valami lakószobán, ki az épületből. Egy falépcső vezet le a család lakásához. Ja, ők a mínusz egyen laknak. Kicsit kiabálok, előkerül egy kislány, kérem, hogy keressen nekem valakit. Miért nem lepődök meg, hogy ért angolul. Végre, előkerül egy nő, mondom neki kicsit ingerülten, mi volt éjjel, hát ő nem tud semmit. Akkor fizetnék. Adok neki egy ezrest, kínlódjon ő a felváltással. Át is megy a szemközti bodegába. Hát nem ezek szegények, hanem akik a földeken robotolnak. Becuccolok a taxiba és időben el is indulunk, bár félig üresen.
Vissza azon az úton, amin jöttem tegnap. Az egyik utas, egy nepáli kinézetű öreg, amikor elindulunk, köszön nekem. Én is neki. Érdekes, hogy a másik európainak nem. Az olyan fapofa volt végig. Az öreg elkezd énekelni. Szerintem valami vallási jellegű lehet, nem a helyi pop. Néha abbahagyja, majd újrakezdi. Megy az utazáshoz, nagyon. A hiányzó utasokat menet közben szedjük fel. Beszáll egy csaj is. Valami baja van, mert állandóan fel-le tekeri az ablakot, meg az orra elé teszi az átlátszó kendőjét. Mintha érne valamit. Nincs büdös, se kint, se bent. Közben az öreggel viccelődik vagy fordítva. Mire megérkezünk a helyi taxiállomásra, elered az eső is. Kifizetem a csókát, csak 100 ropi. Felcuccolok és megkeresem a jegyárusító bódét. Azt általában körül lengik a taxisok, onnan ismerszik meg. Ahogy odaérek, kérdi egy magas fazon, hova megyek. Mondom Ravangla. Oké vegyem meg a jegyet. Mennyi. Először 190-et mond, de amikor rákérdezek, hogy mennyi idő az út, akkor már csak egy százas. Két óra 35 kilométer. Közben valamit bénáznak egy jegyeladással. Erre a fazon azt mondja, menjek vele. Odavisz egy szakadt Mahindrához, a helyi, kevésbé nyitott változathoz. Ahol az utolsó sorban ablak helyett ponyva van. Berakjuk a zsákomat, nem a tetőre, hanem a csomagtartó részbe, de itt is szoktak ülni utasok. Kérdem is. Ne aggódjak, általában 5-6 utas szokott ezen a vonalon közlekedni. Elkéri a százast és elmegy megvenni a jegyet. Később megnézem, erre az útra ennyit írnak, nem vág át. Itt az valahogy nem szokás. Bemászok és átöltözök, felveszem a szélálló kabátomat.
A könyököm kilóg az ablakon. Amikor elindulunk, lefelé a völgybe, akkor derül ki, miért ilyen hosszú az út. Ugyanis az helyenként nincs. Vagy a monszun mosta el vagy annak következtében csúszott lejjebb pár méterrel. Amúgy jól megy a gép, korához képest és a pasi is jól vezet. A táj fantasztikus, látom hova megyünk le, kb. 1000 métert süllyedünk fél óra alatt. Utána pedig fel, csak előbb átmegyünk a túloldalra. Itt már nem esik, az ég is kiderül. Apró teraszokon művelik a földeket, most éppen kukoricát látok. Van, ahol már 50 centis, máshol csak a fele. Közben felszed még pár utast, már most többen vagyunk, mint amit mondott. Felefelé nagyon elhanyagolt az út, vagy ez az oldal mozgékonyabb. 2-300 méterenként van egy-egy földcsuszamlás, vagyis az út nagyon hullámzik. Mi is a dzsipben, most már tizen. Ahogy megyünk felfelé, kezd egyre hűvösebb lenni. Még jó hogy felöltöztem, de azért fázik a vesém, mert jön rá a levegő. A nem létező ablak helyén süvít be a szél. Szemből egyre több taxi jön lefelé. Közeledünk a faluhoz, kő is mutatja, 6 km. Épp ideje, mert most már rendesen fázom. Amíg jó idő volt, nem zavart a menetszél. Hála az égnek, végre megérkezünk.
Ravangla
Ez is egy kis porfészek. A hotelek is ezen a színvonalon, de magas árakon dolgoznak. Megnézek kettőt, nem tetszik a szoba. A harmadik tűrhető, picit drágább, de lealkuszom a 10% szervízdíjat. Elintézem a papírmunkát, aztán megyek kajáldát keresni. A rövid főutcát kétszer is körbejárom, de maradok a Lonely által ajánlottnál. Kipróbálom. Bundás sült hagymát, meg french fries-t, magyarán sima sült krumplit rendelek.
A gyomrom elvileg rendbe jött. A hagymás cucc akkora adag, hogy önmagában is elég lenne. Megeszem, mire pont kihozzák a krumplit. Egész jó íze van, nem a fagyasztóból, az biztos. Egyedül a fagyigyárban láttam olyat. Mármint fagyasztót. Csak a krumpli felét tudom megenni. Jó lesz a kajálda, bár az elején kétségeim voltak. Megnézem a könyvben, hova menjek először. Több kolostor is van elérhető közelségben, csak már dél elmúlt és nem biztos a visszaút. Maradok a falu szélén található Tathagata parknál, ahol egy hatalmas, 41 méter magas Buddha szobor áll. Természetesen egy domb tetején. Közben hatalmas köd vagy felhő borítja be a városkát és az ég is elkezd dörögni. Ennek ellenére elindulok, ha már napos, kék eges Buddha képem nem lesz, legyen ködös és esős. Az egyik kanyarban egy szállodának csinálnak helyet a 60 fokos hegyoldalban. Kézzel bányásszák ki a köveket és görgetik le a hegyoldalról. Felettük ponyvát cibál a szél, legalább nem áznak. Jókora utat teszek meg, mire felérek a park bejáratához. Közben csinálok pár képet.
Valóban lenyűgöző. Veszek jegyet 50 ropiért, amikor jön egy paraszt, aki taxiból szállt ki és kérdezi, hogy neki is annyit kell fizetni, mint egy külföldinek? Igen, csórikám. Nehogy megroppanjon a büdzséd, mert négyen vagytok. Turisták. Elindulok a szobor felé, fotózok, miközben zene szól. Bármerre megyek, valahol mindig van egy hangszóró elrejtve. Buddhista ceremónia, populáris formába öntve.
Jó sok képet csinálok, selfit is, ha esetleg szenilis lennék, legalább tudjam, én voltam itt. Közben egyre jobban elered az eső. Még időben felérek a bejárathoz. A cipőt leveszem, ami az indiai turistáknak nem egyértelmű. Hindu templomokba sem lehet bemenni cipővel, nem értem, mi olyan bonyolult. A pénz és a kultúra itt sem jár együtt. Bent nem lehet fotózni, nagy táblára ki van írva, de ez sem egyértelmű. Mondjuk ugyanez volt kiírva az egyik neves párizsi múzeuban is, de minden idióta ott szelfizett, meg fotózkodott a festményekkel. Az épület belsejében, a falon, Buddha életeinek egy-egy jellemző jelenete elevenedik meg, hatalmas freskókon. Indiai stílusban. Van egy belső csarnok is, ahol egy kisebb Buddha szobor van elzárva. Ennek a belső és külső fala tibeti szimbólumokkal mutatja meg a különböző megtestesüléseket. Amikor kijövök az épületből, már rendesen esik. Egy zarándok szerzetes, meg négy európai várja a végét. A hinduk eltűnnek egy hatszemélyes golfkocsival, amit még a főbejáratnál béreltek maguknak. A szerzetes beszélgetni kezd, néha kicsit összefüggéstelenül. Német, neves fotós, már csak exfeleség, két fiú stb. Zavaros a történet, ahogy az emberke is, de nagyon jóravaló. Megkérdezem, hogy juthatnék le rövidebb úton, mint ahogy idejöttem. Kétszer is elmagyarázza. Egy másik kolostoron keresztül kell mennem, lépcsőkön lefelé. Közben olyan köd telepszik a környékre, 10 méterre nem lehet látni. Szinte harapni lehet. Az eső legalább elállt. Elindulok, ahogy az európaiak is, a szerzetes viszont marad, mereng még egy kicsit a múlton. Megtalálom a kolostorhoz vezető utat is. Mint a szamuráj filmekben.
Körbejárom, ahogy kell, csinálok pár jó képet. Ködben is lehet. Csak legyen jó téma. Megtalálom a lefelé vezető utat. Amikor leérek a kis főutcára, már tudom, hol lehet lerövidíteni az utat, ha esetleg vissza akarnék menni. A helyi patikában veszek lakto bacit a gyomromra, sosem árt. Megyek, írok kicsit. Aztán vacsi az előző helyen. Zöldséglevest és zöldséges rizs eszek. Fullon vagyok. Sajnos netezni megint nem tudok. Mire pont jó lenne otthon, addigra itt bezárnak. Talán kibírom. A szállodában folytatom az írást, közben tévéznék is, ha már a szobában van. Csak a távirányító nem működik. Szólok a recepción, hoznak egy másik beltérit és távirányítót. Az se működik, lejárt az előfizetés. Nem baj, hoznak megint egy másikat, az végre jó. Tudom túl igényes vagyok, de otthon nem tévézek, valahol be kell pótolnom. Legalább az írással is utolérem magam.
Úgy látszik nem úszom meg az éjszakákat. Valami mindig történik. Éjjel arra ébredek, hogy egy kutya ugat az ablakom alatt, folyamatosan, megállás nélkül. Sokáig tűröm, próbálok aludni, de nem tart szünetet. Végül megunom és küldök rá egy nagyon csúnyát. Nem működik. Akkor eszembe jut, elfelejtettem valamit. Újra elküldöm, szinte azonnal elhallgat. Durva. Most már tudok aludni. Mire reggel indulnak a korai terepjárok, addigra én is felébredek. Kiugrok reggelizni. A szokásos helyem állitólag hétkor nyit, de az régen lehetett. Járok megint pár kört, de teljesen feleslegesen, mert amelyik nyitva van, az tegnap sem tetszett. Visszamegyek a szállodába. Addig megnézem megint, hova fogok menni. Nyolcra visszamegyek a Kookay nevü étterembe. Rendelek tibeti kenyeret, vajjal, lekvárral. A hölgy még megkérdezi, hozzon-e teát vagy kávét. Kávéra szavazok.
A tibeti kenyér nem más, mint olajban kisütött, fánkszerű tészta. Akkora adag, hogy csak egy egészet és egy csíkot tudok megenni. A kávé is jó. Jóllakottan távozom, de előtte azért kifizetem. Most azon molyolok merre induljak. Mindegyik helyen várni kell, míg megtelik a taxi. Végül úgy döntök, lemegyek a völgybe, ott van egy hindu templom a folyó mellett. Onnan visszafelé jövet megnézem a bön kolostort. Az az egy van Sikkimben. Megkeresem a gépet, amelyik majd indul, valamikor. Pont a szállodám előtt áll és tök üres. Bemegyek a szállodába a kameráért, legalább beülök előre. Mire kiérek, pont beszáll egy hölgy előre. Nem baj két ülés van elől. A biztonság kedvéért megkérdezem, hogy egyedül van-e, ha igen, beülhetek-e mellé? Persze, csak ő akar kívül ülni. Az nekem tökéletes. Jön egy csóka, elkéri az út árát. 60 ropi. Közben felrakom a kamerát. Kérdezi a hölgy mellettem, mi az. Elmondom. Kérdez tovább, honnan, hová, egyedül stb. A szokásos. Odajön a sofőr és mond valamit a hölgynek. Ha jól értettem egy szerzetes már lefoglalta a helyet elől. Nem tetszik neki és mondja a sofőrnek, ő ült be előbb. Különben is, miért nem jó a lámának a második sor. Lassan összegyűlünk, megjelenik a láma is, jó lesz neki a második sor is. Elindulunk. 10 perc múlva megállunk defekt miatt. A sofőr nagyon gyorsan kicseréli a selejtes gumit. Közben a hölgy tovább kérdezget, aztán mondja, hogy nagyon szívesen meghív magához legközelebb. Szerény kis otthonába. Az nem itt van, mert a testvére édesanyja halt meg tegnap és most a testvéréhez jön. Ezt itt mondjuk nem vágom, de így mondja többször is. Meg azt is, hogy ilyenkor 10 napig csak rizst esznek só nélkül és sok folyadékot, vizet isznak. Addig mondja, hogy jöjjek el hozzá egyszer, hogy megadja a telefonszámát. Sose lehet tudni. Félúton egy zöld ház mellett száll ki, itt lakik a testvére. Döcögünk lefelé tovább. Az út vége, a faluhoz közelebb, egyre rosszabb lesz. Érezni minden kis kavicsot, olyan rossz a felfüggesztés. Szerencsésen megérkezünk a faluba. Nagyon túlöltöztem. Süt a nap a völgyben, jó meleg van. A hindu templomot nem nehéz megtalálni, a folyó túloldalán áll egy nagyon majom képében. 10 méter magas figura. Hanumán, a majom isten. Átsétálok a gyaloghídon, csinálok pár képet.
Néhány majomról is. Azokról nem, akik lenn, a félig kiszáradt folyómederben fényképezkednek. Ráadásul a víz nem azért zöld, mert tiszta. Ennyi elég is volt a látnivalóból, indulok vissza. Csak az indulásra kell várnom egy fél órát a meleg kocsiban. Előre ülök megint. A mögöttem ülő csaj egyfolytában rágcsál valamit. Mintha szotyizna, de itt azt még nem láttam. Szerencsére nem vagyunk tele, így kényelmesen utazom, ez legalább nem akar szétesni. Kirak a kolostornál, ami pont az út mellett van, láttam is már, amikor először jöttem. Persze pofátlanul a 60 ropit kéri el, pedig van még 5 km hátra. Vegyen egy kekszet rajta. A bejárat közelében kis szerzetesek, valami vödör tetejét dobálják egymásnak. Freesbee gyanánt. A kis kolostort egy bön szerzetes alapította, 1984-ben épült adományokból. A bön tibet fő vallása volt, amíg be nem gyűrűzött Indiából a buddhizmus. A kettőnek nem sok köze van egymáshoz, ráadásul a bön inkább a mágusok vallása volt. A szentély a legkisebb, amit eddig láttam és valóban szerény anyagból készült minden, de mégis itt éreztem egyedül valami kis bizsergést. Ennyi megteszi, mehetek. Mivel nem rég ment el a taxi, most várhatok egy keveset a következőig. Sétálok felfelé egy kilométert, de amikor meglátom a távolban, a szemközti hegyen a várost, ahová mennék, inkább lemondok a gyaloglásról. Jó helyen, mert pont itt van egy buszmegállószerűség. Leülök egy kőre és várok. Jó sokat. Rengeteg jármű halad el mellettem, de egyik sem share taxi. Végre jön egy, beülök leghátulra. Pont a szálloda előtt tesz le. Felsétálok a másik taxis helyre, de nem tudják mikor indul az, amelyik nekem kell. Addig elmegyek a jól megszokott helyemre ebédelni. Most egy vegás pakorát kérek. Pont elég. Visszamegyek a taxisokhoz. Kifizetem a holnapi jegyemet is Namchiba, az első sorba kérem, hogy tudjak kamerázni. Nem tudom nem észrevenni a pályagumikat az egyik mahindrán, le is kapom a telómmal.
Beülök a taximba és majdnem elalszom, de beül előre két fiatal csaj, akik egyfolytában rágóznak és puffogtatnak, mint a gyerekek. Na, itt tényleg sokat várok. Az első sorba megjön az anya, másfél éves gyerekével, plusz egy nő, ezért a két csaj beül mellém. Most már közelről csattog mindkettő. Megjön egy molett szerzetes. Rá vártunk. Vett valami üveglapot is, amit befektetnek a legutolsó sorba. Plusz pár dolgot a kolostor konyhájára, amit a tetőre pakolnak. Mivel a hátsó sorban az üveg van, a láma mellém ül be. Hiába vékony a két csaj, meg én is, igen csak szorongunk. Csattognak is mérgesen a rágóval. Nagy nehezen elindulunk. Még egyszer körbejárom a hatalmas Buddha szobrot, csak most autóval. Felmegyünk majdnem a hegy tetejére. Amikor elkezdünk ereszkedni, nagyon rossz útra térünk. A hegyoldal teljesen meg van csúszva. És mozog folyamatosan. Az utat minden monszun után újra kell alapozni. Kővel. Aszfalttal felesleges. Csak mire befejezik kézi munkával, addigra jön a következő esős évszak. A kilátás, amikor nem takarja az erdő, fantasztikus. Még egy kis őzet is látunk. A kisgyerek haláli, minden kanyarra az ujjával mutogat és ujjong. Kb. 40 perces autókázás után, a lámának köszönhetően a kolostornál állunk meg. A növendékek kipakolnak, én meg bemegyek körülnézni.
Ez valóban nagy. A szentély köré építették a szerzetesek lakószobáit. Bemegyek a szentélybe. Padok sehol, teljesen üres belülről. Itt biztos nem tartanak mostanában szertartásokat, pedig a terem hatalmas. A háttérben van egy 10 méter magas Buddha szobor. Most fotózok, sehol nincs kiírva, hogy nem lehet.
A kolostor bejárata előtt van egy kis medence, szoborral a közepén és rengeteg aranyhallal a vízben. A szobrok többségét nem ismerem személyesen, ezért nem tudom őket név szerint bemutatni. A könyv azt írja, hogy van itt egy régi kolostor is. A láma csak nagy vonalakban mutatta, arra fenn. Elindulok, amerre az út is visz felfelé. Kinn a gyepen, szerzetesek egyik csoportja focizik, a másik torna mutatványokat gyakorol, úgy mint cigánykerék és hátraszaltó. Valahonnan előkerülnek helyi iskolások is. Jönnek velem fel egy lépcsőn, meg is kérdezik, hova megyek. Mondom. A lépcső felénél meg is látom a kolostort. Nem tűnik réginek, teljesen fel van újítva és szögesdróttal elkerítve. Na ilyet se láttam, ahogy a bejáratot sem. Fel is megyek a gyerekkel a kis falujukba, hátha arról nyílik. Hát onnan sem, de ha már itt vagyok, csinálok pár tájképet. A faluról is egyet. Elindulok vissza, másik irányból próbálkozom. El is jutok egy kapuhoz, de zárva. Lakat rajta kívülről. Ezen is csodálkozom, minek újítják fel, ha nem használják. De még az épületbe se lehet bejutni, olyan az egész, mint egy erődítmény. Látok egy ösvényt a drótkerítés mellett, megyek tovább, most már az erdőben. Végre meglátom a főbejáratot, ami a hegyoldalra néz. Ez is nagyon furcsa. Ekkor hallom meg a cintányérok és dobok hangját a kolostorból. Ezek szerint csak lakják. Lassan felfogom. Ez egy elvonuló hely. Azért van a lakat kívülről. Csak ételt vagy annak valót hoznak ide fel. Ide olyan szerzetesek jönnek, jöhetnek, akik több hónapos vagy éves elvonulásra, lelki gyakorlatra vágynak. Szerintem ez vadi új épület, a régit már nem fogom megkeresni.
Akkor ebből ennyi elég is volt, indulhatok hazafelé. Remélem elérem a csávót, aki hozott idefelé. A hegymászásba enyhén szólva is megizzadtam, jól esik majd egy zuhany. Igyekszem lefelé. Tényleg mákom van, alig érek le a hegyről az országútra, jön a csávó. Leintem. Csak négyen vagyunk, kényelmesen elférek. Visszafelé gyorsabban vezet, gondolom a gyerek miatt nem sietett. Amúgy eddig ez volt a legjobb állapotban lévő Mahindra, amiben ültem. Az út végére azért tele lett kipufogógáz szaggal. Úgy látszik, annyira mégsem jó. Hatra be is érünk, megyek netezni. Mennék, ha a köcsög nem hatkor zárna. Tegnap hétkor. Gyorsan megyek vacsizni, mielőtt becsukják azt is, idő előtt. Vega momót kérek. Még egy csésze levet is adnak hozzá, legyen miben megmelegíteni. Legalábbis én erre használom, mert egyébként íztelen. Megint jóllaktam. Reggel még jövök, indulás előtt. Most megyek, írok és alszom.
